Alakul a szakítás Andy Vajna örökségével
A nem épp önszántából távozott Havas Ágnes után valószínű, hogy a Filmalap döntőbizottságának munkájára sem tart igényt Káel Csaba, az új filmügyi kormánybiztos.
A nem épp önszántából távozott Havas Ágnes után valószínű, hogy a Filmalap döntőbizottságának munkájára sem tart igényt Káel Csaba, az új filmügyi kormánybiztos.
Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli lesznek a főszereplői a Seveled című romantikus vígjátéknak, amely a fiatalok párkapcsolati vívódásairól fog szólni. A rendező a Poligamy és Coming Out című filmeket is jegyző Orosz Dénes.
Fahidi Évát mindenkinek látnia kell. Ebből következik, hogy az év egyik legjobb magyar dokumentumfilmje, A létezés eufóriája is kihagyhatatlan.
A drogfüggőként zártosztályra kerülő Szabó Győzőt Molnár Áron alakítja, Bányai Kelemen Barna pedig elfoglalta a pszichiáter, Csernus doki foteljét.
Tóth Barnabás az Akik maradtak című filmje díszes társaságban debütálhat a Telluride Filmfesztiválon: többek között Terrence Malick és Edward Norton filmjeivel együtt kapott az alkotás meghívót. Legutóbb a Saul fia szerepelt magyar filmként a coloradói szemlén.
A kém- és vámpírfilmek örökségét keveri a kádári retróval a Drakulics elvtárs.
A Fantasia Filmfesztiválon mutatják be Jankovics Marcell restaurált klasszikusát.
Király Levente alkotása telt házas volt, a Magyarországon nagy kultusznak örvendő színészről kiderült, hogy hazájában nem is annyira ismert.
Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra.
Tegye fel a kezét, aki elhitte, hogy Tarr Béla nem nyúl többet mozgóképes műfajokhoz.
A Remélem legközelebb sikerül meghalnod, a Rossz versek, a Napszállta, és az Aranyélet is kapott díjat.
Mi lesz most a magyar filmmel? Andy Vajna filmügyi kormánybiztos vasárnapi halála óta sokan sakkoznak ezen magukban. Hiába volt beteg, a halála felkészületlenül érte a magyar filmes szakmát. Kineveznek-e valakit helyette? Megmaradhat-e az a rendszer, amelyet kiépített? Többféle forgatókönyv lehetséges, egy biztos csak: új korszak kezdődik.
"Ez a film tulajdonképpen a szüleimnek lesz dedikálva" – mondta Andy Vajna a Szabadság, szerelem című filmjéről. A Magyarországot 1956-ban elhagyó Vajna producerként 2006-ban forgatta le a forradalomról szóló filmjét, amelynek rendezője Goda Krisztina volt. Vajna a forgatásról készült werkfilmben azt mondta: azért ajánlja szüleinek a filmet, mert elég merészek voltak ahhoz, hogy mindenüket hátrahagyva megadják fiuknak a lehetőséget, hogy máshol, más rendszerben és más lehetőségek között is kipróbálja a szerencséjét.
Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló filmje, Osvárt Andrea főszereplésével ott van a legjobbak között.
Nem jutott be Nemes Jeles László Napszállta című filmje az Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára - derült ki az amerikai filmakadémia közléséből.
Tele van kultúrfinanszírozási ötletekkel L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt kulturális államtitkár, az illetékes bizottság alelnöke. Áfacsökkentés, a Nemzeti Kulturális Alap bezárása és a múzeumi ingyenjegyek megszüntetése – többek között ezek az ötletei.
Andy Vajna ellenség lett. A forradalom felfalja az aranyhörcsögét is.
Első magyar filmként Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása nyerte pénteken este a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját (Grand Prix).
Szinte teljesen lecserélődött a Filmszakmai Döntőbizottság tagsága. Az új testületben egyetlen nő sem lesz.
A középszerű, nacionalista moziknak nyitna utat, ha a Hollywoodban edződött producert a kultúrharc elsöpörné a filmalap éléről.